Markológéppel kereste szüleit a romok alatt Zsitva Tamás barátnőjének bátyja – PODCAST

2023. február 16. - 14:19

Amikor az ember azt hallja, hogy több mint 40 ezren haltak meg a Törökországban és Szíriában pusztító földrengés következtében, nem tud vagy talán nem is akar arcokat, sorsokat kötni a tragédiához. Van azonban, aki ezt nem tudja elkerülni.

Markológéppel kereste szüleit a romok alatt Zsitva Tamás barátnőjének bátyja – PODCAST
Ez a látvány fogadta Tamást a törökországi Iskenderunban (Fotó: Zsitva Tamás)

Podcastunkban egy komáromi fiatalemberrel beszélgetünk, akinek az életét fenekestül felforgatta a tragédia. Zsitva Tamás törökországi barátnőjének szülei és húga is a romok alatt maradt Iskenderunban, ahol a család háza állt. Tamás, aki barátnőjével, Tugçe Behiye Demirkenttel Délnyugat-Törökországban helyezte magát biztonságba, most gyűjtést indított az életben maradottak megsegítésére.

Tamás podcastunkban beszámol arról, milyen látvány fogadta a földrengés helyszínén, milyen volt megélni az utórengéseket, és azt is elmondja, miért tartotta szükségesnek, hogy gázszprét is vigyen magával Törökországba.

„Én és a családom már pénzzé tettük, amit most lehetett. Önöktől csupán azt kérem, hogy annyit adjanak, amennyit nélkülözni tudnak, legyen az akár csak egyszeri étkezés ára is. Nem létezik túl kicsi adomány” – üzente Tamás.

Olvasóink és podcastunk hallgatói a következő számlaszámon segíthetnek a túlélőknek: Tomáš Zsitva, SK51 8360 5207 0042 0499 1545.

Tamás a következő honlapon közli az adakozási lehetőségeket: https://demirkent.proweboldal.hu/

A beszélgetés itt hallgatható meg: